Látó - szépirodalmi folyóirat

összes lapszám » 1995. december, VI. évfolyam, 12. szám »


(Levél a jó szakácsnak)

(Levél a jó szakácsnak)
Engedd meg, hogy válaszomat egy idézettel kezdjem, mely így szól:
„Akárki akármit mond, valami kellemes állapot, ha reggel, amint az ember kinyitja a szemét a világos szövettel kárpitozott, tágas hálószobában, keze első mozdulatával nehéz atlaszselyempaplant simíthat; és nem utolsó dolog az sem, ha első reggelire kint a teraszra nyíló szobában, melynek üvegajtaján át a kert reggeli illata áramlik befelé, kávé vagy tea helyett egy csésze csokoládét szolgálnak fel, az ám, mindennap születésnapi csokoládét s mellé vastag szelet foszlós kalácsot.”
E pár mondat Thomas Mann A Buddenbrook ház című regényéből való. Kérlek, figyelj föl a kezdés ravaszságára: akárki akármit mond... Voltak idők, mikor még mindenki ugyanazt mondta, ami e szavak után következik, mely idők azonban rég elmúltak, hiszen a bekezdés Tony Buddenbrook nagyszüleinél eltöltött nyaralásáról szól, az évnek bizonyos szakaszáról tehát, s a nyaralás előnyeit dicséri a megszokott renddel szemben. Nem kerülheti el figyelmedet az a természetesség sem, ahogy az író a sorszámnevet használja: első reggeli, mondja, mintha azt mondaná: jó napot. S mi az első reggeli? Egy csésze csokoládé – kávé vagy tea helyett –, s nem hiábavalóan emelem ki ezt a finom különbségtételt, hiszen a Buddenbrook ház az irodalomban az ételek elzüllésének jelképe. Bár az sem kevésbé fontos, hogy van egy hely, ahol az általános tea vagy kávé helyett egy csésze csokoládét lehet kapni reggelire; s az ember nem tudja, sírjon-e vagy nevessen a dolgok ilyetén alakulása fölött. „Oxymoron” – így nevezi az irodalomtudomány az olyan jellegű szókapcsolatokat, mint ez: „mindennap születésnapi csokoládé”, s itt elmélázhatnánk rajta, micsoda társadalom lehetett az, melyben még léteztek helyek, ahol minden egyes nap születésnap – azaz ünnepszámba ment. (Szinte elfeledtem a foszlós kalácsot; ez már csak ráadás. Ó, jaj.)
Minden látszat ellenére nem az volt a szándékom, hogy a fenti elemzés után leírjam, mit eszünk most, s erre a tényre írásom igen kis része fog hivatkozni, ha egyáltalán. Viszont érdekes, mennyire jól érzi magát az ember – düh ide és oda – az összetett mondat tágas palotájában, a jelzők boltíve alatt, a kötőszavak selyemfüggönyének hűvösében. Vagy közelebb kerülendő tárgyunkhoz: ugyancsak ízletes az összetett mondat hatalmas, téglavörösre füstölt sódara, a jelzővé vált sorszámnevek morzsájában meghempergetve, a felsorolások barna, savanykás kapormártásával és főzelékhalmaival, meg a kötőszavak orosz kompótjával (mely tudvalevőleg csípős, szeszes ízű befőtt gyümölcsök keveréke). És ez csak az egyik fogás – hol van még a hal meg a sonka, a „plettenpuding” (mandulából, málnából, piskótából és tojáskrémből tornyozott vegyes tésztaféle), meg a gyermekek kedves csemegéje, az égő plumpuding.
Thomas Mann jó szakács, és jó szakács Krúdy Gyula is; pirítóskenyérre kenjük a forró, sárgás velőt, jól megsózzuk-fűszerezzük, és nagy étvággyal nyeljük le...
Barátom, el nem lehet mondani, mit vesztett az erdélyi vendégsereg, amikor nem Bornemisza Anna szakácskönyvét követte, hanem szalonnát evett hagymával á lá Nyírő és Tamási... Pedig az író, ha jó családból választja ki barátnőjét, ehet akár Ángáds-Áburt is (lásd: Kövi Pál: Erdélyi lakoma. Kriterion, Bukarest, 1980, 75. old.), elcsodálkozhat az ünnepi alkalmak gyakoriságán, és ámuldozva veheti észre, hogy mióta örmény eledelek ízét élvezheti, azóta talán ő is jobb kukta... A jó konyha hagyománya felbecsülhetetlen, és az Úristen nem bocsátja meg azt, ha rosszat
eszünk, mikor jót is ehetnénk...
*
Egyébként: reggelire különféle kenyerek, vajjal és zsírral, lekvárral, néha mézzel. Ebédre kockaleves, másodikkal, mely lehet hús is. Vacsora: lásd reggeli.
Üdv Neked, barátom, ki csodás almaborokkal és majonézes gombákkal tudod megörvendeztetni éhes vendégeid szívét!
Szeretettel,
DEMÉNY PÉTER


(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék